Miskolc: “Lekéstem a buszt, játszunk?”

2015. szeptember 12-13-án Miskolcon szerveztünk kitelepülést a MiMás - Miskolci LMBTQ-közösség közreműködésével. A Mancs szobor mellett felállított sátor pont egy buszmegállóval szemben helyezkedett el. Ha Te is kíváncsi vagy, hogy milyen reakciókat kaptunk a buszra várakozó miskolci polgároktól, olvasd el rövid összefoglalónkat.

Izgalmas epizóddal indult a kitelepülés első napja Miskolcon. Már a sátorépítésnél odajött hozzánk egy érdeklődő, aki szerint “nyitottnak kell lenni, ha az embernek unokái vannak”. Az idős nő mesélt a Floridában élő lányáról és arról, hogy mennyire fontosnak tartja a sokszínűséget. Ezt követően egy idősebb férfi lépett oda hozzánk. Azt mondta, hogy ő a maga módján támomgat minket, s a következő jelenetet mesélte el nevetve: “Egy barátom mondta nekem, hogy a Felvonuláson a férfiak a nemi szervükkel illetik a Bibliát. Én erre azt válaszoltam: gyere el, nézzük meg, hogy így van-e, az úti költségedet is kifizetem. Erre a barátom meghátrált. Hát ilyen ez. Amúgy is, mindenkinek lehet ilyen ismerőse, gyereke.” Ezekkel az élményekkel vetettük bele magunkat a napba.

Érdekes lélektani helyzet alakult ki Miskolcon. A sátrat egy többsávos út választotta el a szemben elhelyezkedő buszmegállóktól, ahol csoportokban várakoztak az emberek, velünk szemben állva. Sokan hunyorogva néztek felénk - nem igazán lehetett eldönteni, hogy csak próbálják kivenni, hogy miről szól ez a sátor, vagy szemöldöküket összeráncolva, dühösen néznek. Aztán némi mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy átmegyünk szórólapokkal a várakozókhoz - leküzdjük a minket elválasztó távolságot - viszünk egy kis olvasnivalót, váltunk egy-két szót.

Domi, a projekt koordinátora megszólított egy idősebb nőt. “Tudom, hogy ki maga, láttam már a TV-ben” - mondta az asszony. Aztán elkezdtek  kicsit beszélgetni, a nőben nagyon sok ellenérzés volt LMBTQI-emberekkel kapcsolatban. “Az biztos, hogy Maga viszont nagyon kedves, aranyos. Ezt meg kell hagyni.” - mondta végül megenyhülve, mosolyogva. 

A szórólapozást követeően forgatni indultunk a városban, járókelők véleményére voltunk kíváncsiak LMBTQI-emberekkel kapcsolatban. Gyakori volt a kérdés a queer és interszex szavak kapcsán, beszélgettünk gimnazistákkal, idősebbekkel, a CineFeszt látogatóival. Többnyire tartozkodó, de összességében pozitív volt a fogadtatás Miskolcon.

Egy férfi kiabált agresszív módon az egyik önkéntesünkkel, az aktivista azonban higgadt lélekjelenléttel reagálta le a szituációt, a csapattal pedig át tudtuk beszélni az esetet.

Még egy negatív esemény történt a miskolci kitelepülésen. Egy gimnazista fiú olvasta, majd lefényképezte az egyik rollupot. Kedvesen odaléptünk hozzá, hogy szeretne-e bővebben beszélgetni ezekről a témákról. Erre azt válaszolta: “Csak le akartam ezt fotózni, hogyha majd politikus leszek, akkor emlékezzek arra, hogy mi ellen akarok küzdeni.”  Ezt követően feszült és hosszú beszélgetés kezdődött homofóbiáról, transzfóbiáról, idegengyűlöletről. Szomorú volt megtapasztalni azt, hogy mennyi gyűlölet és negatív érzés van egy 18 éves fiatalban.

A kitelepülések során sokszor találkoztunk persze ellenvéleménnyel, melyek többnyire információhiányból, illetve demagóg vallásosságból származtak. De mindezeket hallani persze azt is jelentette: sok a dolgunk még az ismeretterjesztés terén és hogy az előítéletek csökkenjenek.

Később egy idős szülésznő a következő képpen fogalmazta meg gondolatait: “40 évig szülésznő voltam. Annyi különböző embert segítettem a világra, én mindenkit elfogadok, kedvesem.” - mondta derűs mosollyal. Bízunk abban, hogy az elfogadás valóban növekedni fog olyan kisebbségi csoportokkal kapcsolatban, akiket ma elnyomás és kirekesztés ér Magyarországon.